A nagy folyam felé

A nagy folyam felé
Raktáron
Értékelés:

Cikkszám: 978-963-9634-87-3

A nagy folyam felé / Szabó Bogár Imre - Miskolc, 2009, 142p, B/6 keménytáblás
ISBN 978-963-9634-87-3

Szabó Bogár Imre költői pályáját nem kisérték a privát életet kibeszélő ciklusok, románcai által - ha voltak -, nem akart halhatatlanná válni, szikár alakja köré sem font magának glóriát. Ennek ellenére irodalmi munkássága ki tudott törni a magányosságból, versei, megjelenései is bizonyítják mindig, minden körülmények között: nyomatékosan tudott megszólalni, pontosan egymáshoz illesztett szavai figyelmet igénylők.
A nagy folyam felé című kötetében az elmúlt években írt és megjelent versei legjavát és új verseit szerkesztettük, illesztettük össze együtt, izgalmas beszélgetések, szellemi kalandok közepette. Versei nehezen felejthetők, már-már metafizikai élményt nyújtanak az olvasónak, dallamosak, zenélők, vagy kemények és ritmustalanok, de mind-mind irodalmi alkotások.
A kötet lapjai közzé applikált, a szerző által a nagy folyamból (az ősi vegetációból, bányatavak mélyéről) kiemelt, szinte grafittá átlényegült, faanyagok szobrokká csiszolva illusztrálják, hogy az olykor rezignált, befelé beszélő, befelé vérző alkotó szereti a műveiben a szépen kidolgozott formákat, a fény töréseit, a komor hangulatokat.
Az 1944. január 18-án Püspökladányban született költő a debreceni KLTE-n szerzett diplomát, eddigi élete jelentős részét a nevelőmunkának szentelte, munkássága nagyrészt Miskolchoz köti.
Minden régi és új olvasójának nagy szeretettel ajánlom e kellemes, elgondolkodtató könyvet, miközben együtt haladunk a költővel A nagy folyam felé.

Ár: 2 200 Ft
+ Véleményt írok
A termékhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!