Útban a rendeltetés felé

Útban a rendeltetés felé
Raktáron
Értékelés:

Cikkszám: 978-963-9988-03-3

Útban a rendeltetés felé, kötetből kimaradt versek 1928 - 1931 / Dsida Jenő - Miskolc, 2010, A/5, 118p
ISBN: 978-963-9988-03-3

Dsida Jenő 1932 és 1938 között írt, a sajtóban megjelent, de második (1933) és harmadik (1938) verseskönyvében nem szereplő költeményeit Buzdítás könnyűségre címmel jelentettük meg 2009-ben. Visszafelé araszolva az időben most azokat a - Leselkedő magány (1928) című, első kötetében nem szereplő - lapokban, folyóiratokban, kalendáriumokban és alkalmi kiadványokban 1928 közepétől 1931 végéig közreadott verseit gyűjtjük egybe, amelyek szintén nem kerültek be sem Nagycsütörtök (1933), sem pedig posztumusz, Angyalok citeráján (1938) című verseskönyvébe.
Láng Gusztávnak a költőről készült monográfiájában (2000) olvasható, hogy Dsida Jenő Menni kellene házról házra címmel már 1930-ban összeállította második verseskönyvét, amely a monográfia írója szerint a Leselkedő magány válságlírája és a Nagycsütörtök harmóniateremtő avantgardizmusa, valamint az ugyanabban a kötetben jelentkező klasszicizáló tendenciák közötti átmenet verseit tartalmazta. Ezt a verseskönyvet, amely végül nem látott napvilágot, nem próbáltuk rekonstruálni, mégis kétségtelennek tartjuk, hogy a kötetből kimaradt versek jelen gyűjteménye a Menni kellene házról házra verseinek egy részét is magába ölelve érzékelteti Dsida Jenő útját a Leselkedő magánytól a Nagycsütörtök című kötetben megtestesülő költői törekvésekig.

Ár: 1 100 Ft
+ Véleményt írok
A termékhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!