Cikkszám: 9 786155 536090
Rendszeres jogelmélet / Szabó Miklós - Miskolc, Bíbor Kiadó, 2015, 269p, B/5, ragasztott
ISBN 9 786155 536090
A kötet címében szereplő jelző: a „rendszeres” azoknak a kérdéseknek a feldolgozását ígéri, amelyek rendszeresen felmerülnek a jog teoretikus vizsgálata során. Ilyen kérdés – egyebek között – a jog fogalma, a jog értelme, a jog kötelező ereje, az igazságosság és méltányosság, a jogosultság és kötelezettség, a jog alkotása és alkalmazása. Érzékelteti továbbá azt is, hogy az elméletalkotás során
használt fogalmak rendszert alkotnak – egymásra épülnek, egymást feltételezik, és egymás megértését segítik.
Talán igényel némi magyarázatot a fejezeteket („beszélgetéseket”) bevezető, archaizáló „kerettörténet” jelenléte. Azon túl, hogy stiláris „díszítősorként” lélegzetnyi szünetet engednek, két érdemibb magyarázat is fűzhető hozzájuk. Az egyik a tanítás, a megvitatás Szókratészig visszamenő párbeszédes formájának megidézése, melynek jogfilozófiai előképe Christopher St. Germain The Doctor and Student című műve 1518-ból. A másik az a kortárs szokás (pl. Herbert Hart vagy Lon Fuller írásaiban), amely a jogi autoritás megtestesítőjeként „Rex” személyét alkalmazza. S talán arra is alkalmas ez a megoldás, hogy a jogfilozófia kérdéseit egy (elképzelt) laikus nézőpontjából is érdeklődésre és továbbgondolásra méltónak láttassa.
Ez a mű hosszú évek előkészületei, s további évek aprómunkája eredményeként született meg. Rá is áll az, amit mások is előre szoktak bocsátani: a hibák, tévedések, fogyatékosságok a szerzőnek tudhatók be; a kötet esetleges erényei azoknak köszönhetők, akik hatást (esetenként nyomást) gyakoroltak arra, hogy a könyv egyáltalán elkészüljön, s arra, hogy ebben a formában és ezzel a tartalommal, ilyen minőségben készüljön el. Így különösen köszönettel tartozom tanszéki és intézeti munkatársaimnak, s közülük is név szerint Bódig Mátyásnak és Győrfi Tamásnak, akik inspirációkkal, szövegbeli és szakirodalmi javaslatokkal lendítették előre a munkát. Köszönet illeti azon egyetemi hallgatókat is, akik nagy türelemmel viselték az anyag kikerekedéséig vezető rögös és fáradságos utat. Nélkülük nem született volna meg e kötet, mert elsősorban értük született meg. Kívánom, hogy ne okozzon csalódást.
Legyen Ön az első hozzászóló!