Hazárdjáték

Hazárdjáték
Raktáron
Értékelés:

Cikkszám: 978-963-9634-64-0

Debreczeni József / Hazárdjáték - Miskolc: Bíbor Kiadó, 2007, 374p, keménytáblás
ISBN 978-963-9634-64-0

A kötet Debreczeni József 2002 és 2007 között megjelent valamennyi írását tartalmazza, időrendben és szöveghűen. A címadó Hazárdjáték 2004-ben, a Fidesz által kierőszakolt népszavazás előestéjén született, ám a szó általában is alkalmasnak tűnik arra, hogy a 2002-től napjainkig tartó időszakot, az abban zajló politikai játszmákat jellemezze.
Bizonyára sokan vélik úgy (főleg a jobboldalon), hogy az elmúlt öt évben jelentősen megváltozott a szerző politikai értékrendje, fölfogása, sőt pártállása is, és jobboldaliból baloldalivá, Orbán hívéből Gyurcsány követőjévé vált. Ám aki elolvassa a kötet írásait, és összeveti őket a korábbiakkal, annak látnia kell, hogy Debreczeni valójában nem változott. Ma is az, aki volt: konzervatív liberális, a parlamentáris demokrácia s az azt létrehozó rendszerváltozás híve, akinek változatlanul Antall József a politikusi etalonja. Jobboldali barátai (fönntartásaik ellenére) Orbánhoz maradtak hűek - ő önmagához.
Egy 2006-os cikke nyomán ezt írta róla a magyar publicisztika doyenje, Bodor Pál: Debreczeni József utóbbi hetekben mindünket megrázó feltárulkozásáig azt hittem magamról, becsületes és szókimondó ember és publicista vagyok. Kénytelen vagyok belátni: Debreczenihez képest féligazságokat félszájjal dadogó skribler vagyok. Ilyen tiszta és bátor csak szerettem volna lenni...
Ítéljék meg az olvasók...

Ár: 2 890 Ft
+ Véleményt írok
A termékhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!